Hírek Békés vármegyéből

2023. 02. 03., p - 11:47
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűncselekmény gyanúja miatt és körözés alapján történt rendőri intézkedés.

Sarkadon, a Gyulai úton 2023. február 2-án 18 óra után néhány perccel igazoltattak a rendőrjárőrök két sarkadi férfit, akik személygépkocsival közlekedtek, amikor megállították őket. Az ellenőrzéskor az autó utasterében kábítószer gyanúját keltő fehér kristályt találtak. Ezért a rendőrök az 56 éves és a 32 éves férfit előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra. A gyanú szerint új pszichoaktív anyagokkal kereskedhettek, többeknek adhattak el tiltott szereket. A nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették őket.  A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja, hogy milyen bódító hatású anyagot árulhattak.

Egy 18 éves sarkadi és egy 19 éves gyulai fiatalembert ellenőriztek a körzeti megbízottak 2023. február 2-án Gyulán. Egyikük ruhájában kábítószer gyanúját keltő anyagot találtak. A két férfit előállították a rendőrök a Gyulai Rendőrkapitányságra, ahol a drogteszttel végzett vizsgálat eredménye mindkettőjük esetében pozitív lett. Az idősebbik férfinál tartott kutatás során további növényi törmeléket találtak a nyomozók. A rendőrkapitányságon kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellenük. A rendőrség a lefoglalt őrleményt igazságügyi szakértővel vizsgáltatja meg.

Nézeteltérés alakult ki két férfi között 2023. február 2-án délelőtt Bucsán, egy lakóház udvarán. A vita során az egyik férfi magához vett egy bozótvágó kést és megvágta vele a másikat, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Szeghalmi Rendőrkapitányság nyomozói súlyos testi sértés bűntett kísérletének elkövetésével gyanúsítják a 36 éves bucsai férfit és őrizetbe vették.

Sarkadon 2023. február 2-án elfogtak a rendőrök egy 18 éves sarkadi férfit, aki ellen jármű önkényes elvétele bűntett miatt a Békési Járásbíróság adott ki elfogatóparancsot. A férfit előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra, majd átadták a körözést elrendelő bírónak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.