Hírek Békés vármegyéből

2023. 03. 20., h - 09:10
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás Battonyán, garázdaság Orosházán és egyedi azonosító jellel való visszaélés Szeghalmon.

Lakatlan házból lopott egy férfi 2023. március 16-áról 17-ére Battonyán. Letaposta a kerítést és benyomta az ajtót, úgy jutott be az épületbe, ahonnan többek között gázpalackokat és szeszes italokat vitt el. A rendőrök a történtekről érkezett bejelentés után rövid idő alatt elfogták és kihallgatták.

Összeverekedett négy férfi és három nő 2023. március 19-én 17 óra 30 perc körül Orosházán. Az eset során négyen könnyebben megsérültek. Az Orosházi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást és vizsgálják, hogy kinek milyen szerepe volt a verekedésben.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2023. március 19-én 22 óra 15 perc körül Szeghalmon a Széchenyi utcában ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő férfit. Az autón elöl egy magyar honosságú rendszámtábla volt, hátulra azonban egy szlovák honosságú hatósági jelzést szereltek fel. A rendőrjárőrök a kocsi utasterében egy rendszámtáblát is találtak, ezt az osztrák hatóság adta ki. Az autót vezető 41 éves szeghalmi férfi ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kihasználta a helyzetet

Lezárult a nyomozás annak a nőnek az ügyében, aki nem leadta, hanem eltette azt a pénztárcát, amit egy kiskundorozsmai boltban talált.

 

Tetten ért betörő

A szombathelyi rendőrök a helyszínen elfogták azt a 41 éves férfit, aki egy gyógyszertárba tört be tegnap éjjel.

 

Lopás miatt keressük!

A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Halálos közlekedési baleset Kisújszállásnál

Egy férfi életét vesztette, továbbá hárman megsérültek, abban a közúti balesetben, ami a 4-es főúton Kisújszállás külterületén történt. A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek.