Hírek Békés vármegyéből

2023. 03. 27., h - 08:54
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Körözés alapján történt elfogások és testi sértés, garázdaság, ittas járművezetés, valamint kifosztás bűncselekmények gyanúsítottjaival szembeni rendőri intézkedések.

A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei 2023. március 24-én elfogtak és előállítottak egy jászteleki férfit, aki ellen a Szolnoki Járásbíróság rablás bűntett miatt adott ki elfogatóparancsot.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága 2023. március 25-én őrizetbe vett egy körösladányi férfit, mert a gyanú szerint öt nappal korábban bántalmazott egy vele dolgozó munkást, súlyos, életveszélyes sérülést okozott neki. Az esetről a sérültet ellátó orvos tett bejelentést, a rendőrség vizsgálja a történtek körülményeit.

Orosházán, egy kocsma előtt 2023. március 25-én két férfi korábbi sérelmek miatt összeszólalkozott egy harmadikkal. Kölcsönösen bántalmazták egymást, az egyedül lévő férfi könnyebben megsérült. Az Orosházi Rendőrkapitányság mindannyiuk ellen garázdaság miatt büntetőeljárást indított.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2023. március 26-án 3 óra 15 perc körül Orosházán, a Dózsa György utcában. Egy személygépkocsi vezetőjénél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A férfit a rendőrök előállították, elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

Mezőberényben, a Madarász utcában, 2023. március 25-én délelőtt egy járókerettel közlekedő férfi pulóverének zsebéből egy számára ismeretlen ember kivette a pénztárcáját és a benne lévő iratokkal, pénzzel együtt elvitte. A rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták a védekezni nem tudó férfit megkárosító gyanúsítottat, akinél a pénztárcát is megtalálták. A Békési Rendőrkapitányság az 55 éves mezőberényi férfit kifosztás bűntett elkövetésével gyanúsítja és őrizetbe vette.

Lőkösházán, a vasúti határátkelőhelyen 2023. március 25-én reggel elfogtak a határrendészek egy körözött nőt. A tatabányai asszony egy nemzetközi gyorsvonat utasaként belépésre jelentkezett, de az ellenőrzésekor kiderült, hogy a Miskolci Járásbíróság lopás miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. A határrendészek ezért leszállították a vonatról, előállították, majd a Gyulai Rendőrkapitányság őrizetbe vette.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.