Hírek Fejér megyéből

2018. 10. 03., sze - 08:51
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Bicskéről, a Szent Imre utcából érkezett bejelentés közlekedési balesetről a rendőrségre 2018. október 2-án délután. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy egy segédmotor - kerékpárral közlekedő 64 éves helyi férfi haladása során elveszítette uralmát a járműve felett és elesett, melynek következtében megsérült.  A férfival szemben a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért az egyenruhások további mintavételre előállították. Az eset kapcsán járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Bicskei Rendőrkapitányságon.

 

A járőrök 2018. október 2-án késő este a 6-os számú főúton, Adony közelében ellenőriztek egy Volvo típusú személygépjárművet, valamint annak vezetőjét. A rendőrök az intézkedéskor megállapították, hogy a 22 éves férfi úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy az általa vezetett gépjárműre a vezetés megkezdése előtt egy másik személyautóra kiállított forgalmi rendszámot helyezett fel. Az egyenruhások a gépkocsi érdi sofőrjét a helyszínen elfogták, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, ahol egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését. 


Kapcsolódó oldalak