Hírek Fejér megyéből

2020. 03. 22., v - 08:27
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Móron intézkedtek a rendőrök 2020. március 22-én délután azzal az 55 éves helybeli férfival szemben, aki úgy vezette autóját, hogy előtte alkoholt ivott. A sofőrt előállították a rendőrségre, ahol vezetői engedélye elvétele mellett, büntetőfeljelentést tettek ellene járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetése miatt.

Fejér megyében 2020. március 21-én a megye rendőrei 2 személyt fogtak el bűncselekmény elkövetése miatt. A járőrök 8 személy ellen szabálysértési feljelentést tettek. A megye útjain nem történt személyi sérüléssel járó közlekedési baleset.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.