Hírek Fejér megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
Csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözte a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága azt a székesfehérvári férfit, akit 2014. október 27-én kora délután igazoltattak a járőrök Székesfehérváron a Dózsa György utcában. A 48 éves M. Csabát a rendőrök elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A dunaújvárosi járőrök Pálhalmán igazoltattak egy 39 éves nőt 2014. október 27-én délután. Az igazoltatás során az egyenruhások megállapították, hogy B. Mihályné ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága és a Pesti Központi Kerületi Bíróság is elfogatóparancsot bocsátott ki. A 39 éves paksi lakost az egyenruhások elfogták és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.
A rendőrök 2014. október 27-én délután a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra állítottak elő egy 48 éves férfit, akit a vagyonőrök Székesfehérváron a Dózsa György úton lévő áruházban értek tetten lopáson. A tolvaj egy üveg alkoholt rejtett a táskájába és fizetés nélkül, futva próbált távozni az áruházból, amikor a biztonsági őrök feltartóztatták. A helyi férfi ügyében a rendőrök szabálysértési eljárást indítottak.