Hírek Fejér megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
Az egyenruhások 2014. november 6-án 12 óra 30 perckor Székesfehérvár, Sárkeresztúri úton ellenőrizték egy Mercédesz típusú személygépkocsi vezetőjét, aki egy utánfutót vontatott. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy az utánfutó rendszámát a hatóság visszavonta, illetve arról ismeretlenek az alvázszámot is eltávolították. A pótkocsit vontató M. Sándort a járőrök a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A helyi járőrök 2014. november 6-án 21 órakor egy körözött személy felkutatása érdekében megjelentek Székesfehérváron a Szövetség utcában. A kiérkező rendőröket látva a 32 éves férfi lakóhelyének ablakán kiugorva próbált elmenekülni és a közeli nádasban fekve megpróbált elrejtőzni, amikor a rendőrök utolérték. A közokirat-hamisítás miatt körözött S. Gábort a járőrök elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.