Hírek Fejér megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányságra 2014. november 8-án a hajnali órákban érkezett bejelentés arról, hogy Székesfehérváron a Liszt Ferenc utcában egy férfi előzetes szóváltást követően több alkalommal meglökött egy másikat, majd a kiabálást és dulakodást követően távozott. A járőrök a személyleírás alapján, Székesfehérváron a Dr. Koch László utcában igazoltatták, majd a rendőrkapitányságra előállították a 19 éves N. Ákost. A székesfehérvári férfit garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
A Bicskei Rendőrkapitányság járőrei a helyi vasútállomáson igazoltattak egy 23 éves férfit 2014. november 8-án 21 óra 15 perckor. Az igazoltatás során az óbaroki lakos ruházatában kábítószergyanús anyagot találtak az egyenruhások. A rendőrök a növényi származékot lefoglalták, a férfit pedig a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították. Az ügyben kábítószer birtoklás vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás indult.