Hírek Fejér megyéből

2021. 05. 08., szo - 07:24
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos testi sértés kísérletének elkövetőjével és körözött személlyel szemben intézkedtek a rendőrök.

A Móri Rendőrkapitányságon eljárás indult egy 27 éves helyi lakossal szemben súlyos testi sértés kísérlet bűntett elkövetése miatt. A nyomozás adatai alapján 2021. május 7-én 10 óra körül, előzetes szóváltást követően egy asztal lábával tettleg bántalmazta a szintén móri, 24 éves ismerősét a sértett ingatlanának udvarán. Az egyenruhások a helyszínre kiérkezve az elkövetőt elfogták, a Móri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Körzeti megbízott intézkedett 2021. május 7-én 9 óra körül Bicskén, a Dobó utcában egy 48 éves helyi lakossal szemben. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a férfi körözését a Budaörsi Járásbíróság elrendelte, valamint a Bicskei Rendőrkapitányságon folyamatban lévő bűntetőügy miatt kihallgatása szükséges. Az egyenruhások ezért őt a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrök kihallgatták, majd átszállították a Budaörsi Járásbíróságra. 


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.