Hírek Fejér megyéből

2021. 06. 30., sze - 09:26
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittas járművezetővel és baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A járőrök 2021. június 29-én 14 óra 30 perc körül Dég, Bem József utcában ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az intézkedés során alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, ezért az 51 éves helyi férfit előállították, vezetői engedélyét elvették, vele szemben pedig büntetőeljárást kezdeményeztek.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2021. június 29-én 16 óra 35 perckor Nagyvenyimen. Egy 50 éves előszállási lakos közlekedett személygépkocsival Rétsor irányából a Fő utca irányába, amikor kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget a Fő utcán haladó járműnek, ezért összeütköztek, melynek következtében az előszállási lakos megsérült. Az eset körülményeit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vizsgálja.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.