Hírek Fejér megyéből

2022. 02. 15., k - 08:18
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltás hatálya alatt vezetett, a rendőrök elfogták.

A járőrök 2022. február 14-én 12 óra körül Székesfehérváron, a Prohászka Ottokár úton ellenőriztek egy személygépkocsit és sofőrjét. A 37 éves adonyi járművezető ellenőrzése során megállapították, hogy a Kalocsai Járásbíróság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta. A férfit az egyenruhások a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.