Hírek Fejér megyéből
Székesfehérváron zsebtolvajt fogtak el, a 7-es számú főúton tiltott prostitúció miatt intézkedtek a rendőrök.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányságra 2015. május 13-án 15 óra 10 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Székesfehérváron a Megyeház közben egy nő egy férfi figyelmét elterelve ruházatából eltulajdonította készpénzét. A kiérkező járőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható L. Viktóriát elfogták, és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Enyingi járőrök 2015. május 13-án 12 óra 40 perckor állampolgári bejelentés alapján a 7-es számú főút 98. kilométerszelvényében igazoltattak egy lepsényi nőt. A nő elmondta, hogy szexuális szolgáltatásokat kínál az út szélén és kijelentette, hogy azzal a rendőri intézkedés ellenére sem fog felhagyni. A 28 éves nőt a rendőrök előállították az Enyingi Rendőrőrsre, ahol tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indítottak vele szemben eljárást, és szabálysértési őrizetbe vették.