Hírek Fejér megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A körzeti megbízottak 2014. július 31-én délelőtt Móron a Bajcsy- Zsilinszky utcában igazoltatták egy személygépkocsi 47 éves vezetőjét. Az egyenruhások az intézkedés során megállapították, hogy a helyi lakos annak ellenére közlekedett a járművel, hogy a Móri Rendőrkapitányság eltiltotta a vezetéstől. A férfit a járőrök a rendőrkapitányságra előállították, ahol szabálysértési eljárás indult ellene.
A járőrök 2014. július 31-én délután Bicskén a Kossuth Lajos utcában elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak egy 16 éves lányt, akit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatalt azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy egy helyi ingatlanból százezer forintot meghaladó értékben lopott valutát.
2014. július 31-én este a székesfehérvári vasútállomásra a jegyellenőrök kértek rendőri segítséget, mivel egy 39 éves budapesti férfi más nevére kiállított igazolással vett igénybe utazási kedvezményt. T. Viktort a rendőrök elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.