Hírek Fejérből
Tolvajokat fogtak a járőrök több helyen a megyében, valamint egy eltűnt fiút is megtaláltak.
A Bicskei Rendőrkapitányság Ügyeletére 2013. július 24-én reggel arról érkezett bejelentés, hogy Bicske, Bäder fogadónál egy férfit tartanak vissza, aki a fogadó egyik melléképületéből egy fémtárgyat kísérelt meg eltulajdonítani. A helyszínre kiérkező járőrök a férfit elfogták, majd a Bicskei Rendőrkapitányságra állították elő. A 38 éves bicskei M. Lászlót gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra ugyanezen a napon koradélután érkezett bejelentés arról, hogy Dunaújváros, Dózsa György úton található élelmiszerboltban lopás történt. Egy 46 éves budapesti férfi egy csomag császárszalonnát akart kivinni a boltból fizetés nélkül, amikor tetten érték. A 760 forintos lopási kár így megtérült. A férfit a járőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol megindult vele szemben a szabálysértési eljárás.
A fehérvári járőrök egy 17 éves fiúval szemben intézkedtek szintén ezen a napon délután Zámolyon. A településen lakó tinédzser a Táncsics Mihály utca egyik családi házának kerítését letaposta, majd a kertbe bement, és az ott lévő gyümölcsfáról kb. 5 kilógramm barackot tulajdonított el 1500 forint értékben, amivel 10 000 forintos kárt okozott. A fiatalkorút a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra 2013. június 25-én hajnalban ment be egy férfi személyesen, hogy bejelentse, 15 éves nevelt fia a fociedzést követően nem ért haza Pálhalmáról kunszentmiklósi otthonukba. A fiút nem sokkal később a rendőrök találták meg a dunaújvárosi MÁV állomáson. Igazoltatását követően, előállították a rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően, átadták szüleinek.