Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 08. 21., cs - 09:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 8 személyt fogtak el, közülük 7 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 22 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely súlyos sérüléssel végződött.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja rendelt el nyomozást egy hajdúhadházi és egy helyi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 21-én 3 óra körüli időben két férfi veszekedni kezdett egymással Debrecenben, a Piac utcán, majd a vita verekedésig fajult. Az utcában járőröző rendőrök a két garázdát elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók 24 éves R. Andrást és a 18 éves M. Csanádot gyanúsítottként kihallgatták. A terheltek az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

 


Kapcsolódó oldalak