Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 10. 28., k - 08:24
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek 2 könnyű sérüléssel végződtek. A szolgálatot ellátó állomány 1 személyt fogott el. A rendőrök 14 személyt állítottak elő, ebből 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

Az ártándi határátkelőhelyen 2014. október 27-én 12 óra 30 perckor kilépésre jelentkezett egy 34 éves nő és egy 72 éves férfi. Az ellenőrzését végző útlevélkezelő megállapította, hogy a moldáv állampolgárok tiltott határátlépés szabálysértést követtek el, mivel úgy léptek be az ország területére, hogy jogszerű tartózkodásra jogosító érvényes okmánnyal nem rendelkeztek. A rendőrök a házaspárt előállították a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségre, ahol meghallgatták, majd a további eljárás lefolytatása céljából átvitték őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Igazgatóságára.

 


Kapcsolódó oldalak