Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Egy órán belül elfogták. Fehér poros tasak esett ki zsebéből. Motorozni vitte, majd otthagyta. Tiltott kéjelgő őrizetben.
Jászkisér egyik utcáján 2013. július 14-én hajnalban egy ismeretlen férfi leütötte a sértettet, akinek ismerőse a helyszín közelében járőröző rendőröktől kért segítséget. Az egyenruhások azonnal mentőt hívtak a sérült személyhez. A rendőrök az elvégzett adatgyűjtésnek köszönhetően egy órán belül azonosították az elkövető személyét. A Készenléti Rendőrség járőrei 2013. július 14-én 3 óra körüli időben lakásáról előállították a garázdaság bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Ervin 18 éves helyi lakost a Jászberényi Rendőrkapitányságra.
A Jászberényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult S. S. Richárd jászladányi lakos ellen. A 19 éves fiatalembert a Készenléti Rendőrség járőrei 2013. július 13-án hajnalban igazoltatták Jászladány egyik utcájában és a nadrágja zsebéből egy kábítószergyanú anyagot tartalmazó műanyag tasak került elő. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a Jászberényi Rendőrkapitányságra előállították.
A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán segítségnyújtás elmulasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult K. Viktor 22 éves alattyáni lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2013. július 12-én este Tiszaföldvár belterületén közlekedett utasával a 22 éves alattyáni motorkerékpáros, amikor a murvás talajon megcsúszott és elesett. A baleset következtében mindketten megsérültek, de a fiatalember otthagyta az utasát és elhajtott a helyszínről. A rendőrök 2013. július 13-án hajnalban előállították a motorkerékpár vezetőjét. Az alkalmazott szonda pozitív értéket mutatott, ezért járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is felelnie kell.
Tiltott kéjelgés szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vettek a rendőrök egy 33 éves törökszentmiklósi nőt, akit a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság járőrei 2013. július 13-án 15 órakor Fegyvernek külterületéről állítottak elő a rendőrkapitányságra.
A Készenléti Rendőrség járőrei biztonsági intézkedés keretében több alkalommal hívtak mentőt a bajbajutottakhoz.
Kunhegyesen horgászott egy társaság 2013. július 13-án késő este, amikor az egyik horgász megcsúszott a stégen és nem bírt lábra állni. Társai a közelben járőröző Készenléti Rendőrség rendőreitől kértek segítséget. A járőrök azonnal mentőt hívtak a sérült mezőberényi férfihoz, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek.
Egy jászberényi kulturális fesztiválon 2013. július 13-án hajnalban egy 22 éves jászfényszarui férfi lett rosszul, akihez a helyszínen jelenlévő jászberényi rendőrök és a Készenléti Rendőrség járőrei mentőt hívtak. A fiatalembert a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.