Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Jászberényi Rendőrkapitányság Jászladányi Rendőrőrse eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. Róbert jászladányi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a 22 éves férfi 2014. január 9-én 12 óra 45 perc körüli időben egy helyi családi ház ablakát betörve az ingatlanba bejutott, kutatást végzett és onnan műszaki cikkeket kísérelt meg eltulajdonítani. Cselekménye közben a ház tulajdonosa tetten érte a férfit és visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig. A kivonuló egyenruhások Cs. Róbertet elfogták és előállították a Jászladányi Rendőrősre, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A Jászberényi Rendőrkapitányság Jászladányi Rendőrőrse előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.
Szintén lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Karcagi Rendőrkaptányság Bűnügyi Osztálya V. Pál karcagi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a 29 éves férfi 2014. január 9-én 9 óra körüli időben az egyik karcagi társasház folyosóján hagyott táskából pénztárcát tulajdonított el. A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható V. Pált. Az egyenruhások a 29 éves férfit előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
A megye rendőrei az elmúlt 24 órában két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.