Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei négy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
Egy jászárokszállási lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén 2020. február 24-én 7 óra 20 perc körül. Haladása során, a kijelölt gyalogos átkelőhelyhez érve, nem észlelte a neki jobbról érkező, kerékpárral közlekedő férfit, akinek nekiütközött. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.


Egy jászapáti férfi a város külterületén közlekedett személygépkocsival 2020. február 24-én 15 óra körül. Haladása során – feltehetően rosszullét következtében – a gépjármű vezetője a jobb oldali útárokba lehaladt, és a gépkocsi felborult. A sofőr és a személygépjármű utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek.

Egy helyi lakos kerékpárral szállította gyermekét Öcsöd belterületén 2020. február 24-én 7 óra 50 perc körül. Haladása során az egyik útkereszteződésben nem biztosított elsőbbséget egy személygépkocsinak, és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros és gyermeke – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve, toleranciát mutatva vesznek részt a közlekedésben.
...hogy mindenki hazaérjen!