Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2020. 03. 05., cs - 07:43
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei négy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Tegnap három fő ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.

Egy helyi lakos Mezőtúr belterületén közlekedett kerékpárjával 2020. március 4-én 5 óra 45 perckor, amikor egy kereszteződéshez érve figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát, és nekihajtott egy személygépkocsinak. A kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint - nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

k

 

Rendőrök ellenőriztek egy jásztelki lakost, aki Jászjákóhalma belterületén közlekedett gépjárművel 2020. március 4-én a délelőtti órákban. A rendőrök megállapították, hogy a 38 éves férfi úgy ült volán mögé, hogy a Szolnoki Járásbíróság 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől. A járőrök előállították a jogsértőt a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak