Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2020. 06. 18., cs - 08:27
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A megye rendőrei az elmúlt napon három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

Egy egyeki lakos közlekedett személygépkocsival 2020. június 17-én 17 óra 20 perc körül Tiszafüred irányába a 33. számú főúton, amikor egy útkanyarulatban elveszítette uralmát a jármű irányítása felett és érintőlegesen egy fának ütközött. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a személygépkocsi vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.


Hírfolyam

 

Figyelemelterelés

A kőbányai rendőrök keresik azt a három férfit, akik egy mobiltelefont loptak el egy X. kerületi üzletből.

 

Kokaindílerek rács mögött

Újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök a DELTA Program keretében. Ezúttal egy helyi hálózatot számoltak fel, a kereskedők közül három személyt le is tartóztatott a bíróság.

 

Hamis bélyegzővel próbálkoztak

Kollégáink szakértő szemmel vizsgálják át az okmányokat, tartózkodási engedélyeket határátlépéskor. Ennek eredményeként a Bács-Kiskun vármegyei határszakaszon múlt héten négy külföldit utasítottak ki az ország területéről.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. július 30-án 0 órától 2025. augusztus 3-án 24 óráig.

 

Lopás miatt keressük

A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a képen látható személyek megtalálásában.