Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2021. 12. 06., h - 08:05
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Mezőtúr belterületén 2021. december 5-én a délutáni órákban. A sofőr haladása során elveszítette uralmát járműve irányítása felett, lehaladt az úttest bal oldalára, ahol kidöntött egy fát. A járművezető a gépkocsiból kiszállt és elhagyta a baleset helyszínét. A 35 éves férfi rövid idő elteltével visszament a járművéhez, ekkor azonban már az egyenruhások is ott voltak. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, továbbá a rendőrök azt is megállapították, hogy a férfi úgy ült volán mögé, hogy a Mezőtúri Rendőrkapitányság a járművezetéstől 2022. március 13-ig eltiltotta. A rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt folytat eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.