Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.
A megye rendőrei az elmúlt napon két ittas járművezetővel szemben intézkedtek és tíz személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
Egy kunmadarasi lakos közlekedett személygépkocsival a 34-es számú úton Kunhegyes irányába 2022. január 9-én 12 óra 20 perc körül. Haladása során ismeretlen okból lehúzódott az úttest jobb szélére, ahol feltehetően a havas, latyakos felületen megcsúszott, elveszítette uralmát a jármű irányítása felett, majd átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali útárokba és egy fának ütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a személygépkocsi vezetője és két utasa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Kérjük a gépjárművek vezetőit, hogy mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg haladási sebességüket, megkülönböztetett figyelemmel a havas, latyakos, csúszós úton történő közlekedés során.