Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján, valamint két ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.
Egy tiszaderzsi lakos közlekedett segédmotoros kerékpárral Tiszafüred belterületén 2022. március 25-én kora délután, mikor a Füredi út és a Hunyadi út kereszteződésében kanyarodása során elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és elesett. A baleset következtében a motoros az – elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.
Három fiatalkorú sérült abban a balesetben, ami Tiszagyenda belterületén történt 2022. március 25-én 16 óra körül. Egy budapesti férfi a Határ utca és a II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésénél nem biztosított személygépkocsijával elsőbbséget a neki jobb kéz felől közlekedő gépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a férfi három utasa megsérült.
Kunhegyesen is az elsőbbségadás elmulasztása miatt ütközött össze két gépkocsi ugyanezen a napon a koraesti órákban. Egy autóbusszal közlekedő abádszalóki férfi a Dózsa György utca és a Gyepszél utca kereszteződésénél kihelyezett elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a védett úton neki balról közlekedő személygépkocsinak, és összeütköztek. Az ütközéstől a személygépjármű a tetejére borult, és a vezetője valamint utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.
Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!
… hogy mindenki hazaérjen!