Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2022. 05. 22., v - 08:52
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei két ittas járművezetővel szemben intézkedtek és öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy hatvani lakos közlekedett személygépkocsival Jászfényszaru külterületén Hatvan irányába 2022. május 21-én 17 óra körül. A sofőr járművével érintőlegesen a szalagkorlátnak ütközött, majd az autót visszakormányozva, áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező gépjárművel. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a hatvani lakos életveszélyes sérülést, míg a másik jármű sofőrje és utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.


Hírfolyam

 

Keressük Dudás Alexandrát

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 15 éves, nemesbikki lány eltűnése ügyében.

 

Három ügy, három elfogás

A Fejér vármegyei rendőrök a hétvégén sem voltak tétlenek. Amellett, hogy a fesztiválokon fokozott a jelenlétünk, az elmúlt napokban több sikeres intézkedést is végrehajtottunk.

 

Besurranó kezén kattant a bilincs Debrecenben

A 29 éves férfi egy családi házból lopott szerszámgépeket és elektronikai eszközöket, majd egy erdőben elrejtette azokat. A nyomozók két nap alatt azonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki.