Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt napon a megye rendőrei öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
A Mezőtúri Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 30 éves túrkevei lakos ellen. A férfi 2022. június 24-én, a kora hajnali órákban közlekedett személygépkocsival Túrkeve belterületén, amikor az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére behajtott egy útkereszteződésbe, ahol lehaladt az úttestről, és az útpadka mellett lévő beton villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében – elsődleges orvosi vélemény szerint – a sofőr és egyik utasa 8 napon belül gyógyuló, míg másik két utasa, egy 22 éves férfi és egy 20 éves nő súlyos sérüléseket szenvedtek. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a vezetői engedélyét elvették.
Ugyanezen a napon egy másik személyi sérüléssel járó közlekedési baleset is történt Mezőtúron. A reggeli órákban egy 63 éves helyi lakos közlekedett személygépkocsival a Zrínyi úton a Dózsa György utca irányába. Haladása során a kiépített kerékpárút kereszteződéséhez érve a jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget a kerékpárúton közlekedő mezőtúri lakosnak. Az ütközés elkerülése érdekében a 20 éves nő a kormányt egy hirtelen mozdulattal jobbra kormányozta, aminek következtében a kerékpárjával az útszegélykőre hajtott, és ott elesett. A baleset következtében – elsődleges orvosi vélemény szerint - a kerékpáros könnyű sérüléseket szenvedett.