Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2022. 08. 13., szo - 06:11
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.  Az elmúlt napon a megye rendőrei két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, továbbá tíz ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2022. augusztus 12-én délután a 32-es számú főút 77-es kilométerszelvényénél. Egy monori férfi közlekedett személygépkocsival Szolnok felől Abony irányába, majd haladása során későn észlelte az előtte forgalmi okból, az útfelújítás miatt kihelyezett forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzésénél álló járművet és nekiütközött, ami az előtte álló sorban további két gépkocsit érintett. A baleset következtében két személy – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 28 éves újszászi lakos ellen. A férfi 2022. augusztus 12-én, az esti órákban közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén, a Thököly úton, amikor a rendőrjárőr intézkedett vele szemben. Az alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, továbbá megállapították, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, így engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt, szabálysértési eljárást indítottak ellene.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.