Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy fiatalkorú fegyverneki lakos ellen. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a 17 éves fiú 2014. augusztus 24-én 18 óra 30 perc körüli időben Fegyvernek belterületén előzetes szóváltás után több alkalommal megütött egy 20 éves fiút. A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül előállították a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorút, aki a nyomozóknak az üggyel kapcsolatosan beismerő vallomást tett.
A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást folytat garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján a 29 éves U. István és a 30 éves F. János 2014. augusztus 24-én 3 óra 40 perc körüli időben egy jászberényi sörözőben előzetes szóváltást követően kölcsönösen bántalmazták egymást. A verekedésbe később bekapcsolódott F. János két ismerőse P. Tamás és V. Miklós is. A rendőrök a négy férfit gyanúsítottként kihallgatták a Jászberényi Rendőrkapitányságon. A nyomozók a kunhegyesi F. Jánost garázdaság bűntett elkövetése mellett testi sértés bűntett elkövetésével is gyanúsítják.
A megye rendőrei az elmúlt 24 órában egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi és egy halálos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.