Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2014. 09. 08., h - 09:02
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

 

A Karcagi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. Imréné kunmadarasi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a 43 éves asszony 2014. szeptember 7-én 16 óra körüli időben Kunmadaras egyik utcáján egy korábbi nézeteltérés miatt a hajánál fogva rángatott meg egy 35 éves nőt, aki ennek következtében a kerékpárjáról a földre esett.

A bejelentést követően a rendőrök a beszerzett információk birtokában azonosították, majd előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra a jogsértő asszonyt. A 43 éves nő a gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a nyomozóknak a bűncselekmény elkövetését.

 

 

Orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság B. László 32 éves és társa B. Imre 35 éves tiszaderzsi lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak 2014. szeptember 7-én 10 óra körüli időben Tiszaderzs település külterületén, a Tisza tónál az általuk korábban jogosulatlanul lerakott halászhálót megpróbálták felszedni. A közelben tartózkodó egyik halőr észlelte a jogsértést és azonnal értesítette a rendőröket. A kiérkező egyenruhások a két férfit elfogták és előállították a Kiskörei Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozók az elkövetéshez használt halászhálót a terheltektől lefoglalták.

 

 

A megye rendőrei az elmúlt 24 órában három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

 

 


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.