Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. Zsolt jászjákóhalmai lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 22 éves férfi 2014. október 27. és 2014. november 1. közötti időben befeszítette egy jászjákóhalmai családi ház ajtaját, betörte az ingatlan ablakát, majd az épületből kányhát, csöveket, bojlert és különféle értékeket vitt magával. A tulajdonos bejelentését követően a jászsági rendőrök azonnal adatgyűjtésben kezdtek, melynek eredményeként még a bejelentés napján azonosították és lakásán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. Az egyenruhások S. Zsoltot előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.
A rendőrök 2014. november 1-jén 11 óra 10 perckor Zagyvarékas belterületén állították meg a személygépkocsival közlekedő jászladányi nőt. Az egyenruhások az ellenőrzéskor megállapították, hogy a 19 éves lányt több hatóság is eltiltotta a járművezetéstől. A járőrök az eltiltás hatálya alatt gépjárművet vezető jogsértőt előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.