Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Otto jászteleki lakos és fiatalkorú társa ellen. A 19 éves fiatalember és a 16 éves fiú 2014. november 18-án a délutáni órákban kerítésen átmászva bejutottak egy jászteleki ingatlan udvarára, ahonnan egy kerékpárt tulajdonítottak el. A rendőrök a beszerzett adatok alapján azonosították, majd előállították a jogsértőket a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. A fiatalok a lopott kétkerekűt szinte azonnal értékesítették, melyet a nyomozók lefoglaltak.
A Karcagi Rendőrkapitányságon 2014. november 19-én tett bejelentést az a kunhegyesi hölgy, akinek lakóházának udvaráról hasogatott tölgy tűzifából egy mázsányit ismeretlen tettes eltulajdonított. A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtést követően B. Dezső kunhegyesi lakost a Kunhegyesi Rendőrőrsre előállították, lakcímén az eltulajdonított tűzifából 25 kilogrammot megtaláltak. A férfitől lefoglalt tűzifát a nyomozók sértett részére visszaadták.
A 21 éves fiatalember kihallgatásakor a bűncselekmény elkövetését beismerte, ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság egy 45 éves tiszabői és egy 15 éves fegyverneki lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a két hölgy 2014. november 19-én 13 óra 30 perc körüli időben Fegyvernek külterületén, a 4-es számú főút 129. kilométerszelvényében anyagi ellenszolgáltatás fejében szexuális szolgáltatást kínáltak az arra közlekedőknek. A rendőrök a nőket elfogták és előállították a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vették őket.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem történt.