Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2015. 05. 22., p - 09:28
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

 

Az elmúlt napon a megye rendőrei öt férfit fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

 

Az egyik jászágói közoktatási intézményből 2015. május 21-én lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre. A bejelentést követően a Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók megállapították, hogy ismeretlen 2015. május 18. és 2015. május 21-én 18 óra 45 perc közötti időben az intézmény termének nyitott szekrényéből eltulajdonított két tabletet és két laptopot. A jászsági nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorú helyi lakost.  A jászárokszállási rendőrök a 16 éves fiú lakásán tartott házkutatáskor az eltulajdonított számítástechnikai eszközök egy részét megtalálták és lefoglalták. A rendőrök a fiatalkorút a Jászberényi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

 

 

A Jászberényi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési előkészítő eljárást indított A. Zsolt jászberényi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 40 éves férfi 2015. május 21-én 12 óra 30 perc körüli időben az egyik jászberényi nagyáruházban felbontott egy süteményes csomagot, majd abba belemarkolva még a bolt területén sétálgatva elfogyasztotta az édességet. Később visszament a bontott csomaghoz és megismételte tettét. A bolt egyik dolgozója észlelete az esetet és azonnal értesítette a biztonsági szolgálatot, akik visszatartották a tetten ért férfit a rendőrök kiérkezéséig.  A járőrök elfogták és előállították a 40 éves férfit a helyi rendőrkapitányságra, majd szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak