Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2015. 08. 15., szo - 08:35
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

 

 Az elmúlt napon a megye rendőrei két férfit fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

 

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. András tiszaföldvári lakos ellen. Állampolgári bejelentés alapján a rendőrök 2015. augusztus 14-én 22 óra 15 perc körüli időben Tiszaföldvár egyik utcájában egy földön fekvő, magatehetetlen férfit találtak. A járőrök kérdéseire a férfi elmondta, hogy az este egy közeli sörözőből kerékpárjával indult haza, de vélhetően elesett és elaludt. A kiérkező rendőrök értesítették a mentőszolgálatot, a mentősök a sérült férfit kórházba vitték. A járőrök a helyszín közelében intézkedés alá vontak egy a kerékpárral közlekedő 50 éves férfit, aki elmondta, hogy a kerékpár nem az övé, azt egy földön fekvő férfi mellett találta, megtetszett neki, ezért magához vette. A rendőrök a jogsértőt elfogták és előállították a Tiszaföldvári Rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, a kerékpárt lefoglalták.

 

A Mezőtúri Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 20 éves K. Renátó, a 19 éves A. Krisztofer, a 20 éves B. Dávid és a 26 éves R. Róbert ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a négy mezőtúri férfi 2015. augusztus 13-án 22 óra 40 perc körüli időben egy mezőtúri családi ház kerítésén átmászott és az udvarról vasakat akart eltulajdonítani. Az ingatlan időskorú tulajdonosa ezt észrevette és értesítette a rendőrséget. A Mezőtúri Rendőrkapitányság járőrei a helyszínen tetten érték és elfogták a jogsértőket. A nyomozók 2015. augusztus 14-én a rendőrkapitányságra előállított négy férfit gyanúsítottként kihallgatták.

 

A Mezőtúri Rendőrkapitányság garázdaság vétség és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Géza gyomaendrődi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 18 éves férfi 2015. augusztus 14-én 20 óra körüli időben Mezőtúr egyik utcájában szóváltásba került egy fiatalkorú helyi lánnyal. A férfi a 16 éves lány nyakát megfogta és egy alkalommal ököllel a fejét megütötte. A bejelentést követően a rendőrök lakcímén elfogták és előállították a bántalmazót a Mezőtúri Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

 


Hírfolyam

 

Letartóztatásban az álrendőr

Előbb rendőrnek, majd banki alkalmazottnak adta ki magát az az ismeretlen, aki egy nyugdíjas nővel az összes pénzét le akarta vetetni a számlájáról, mint mondta, biztonsági okból.