Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Ty. László Márk kunmadarasi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 18 éves fiú 2013. november 2-án 10 óra körüli időben egy karcagi üzlet próbafülkéjéből vitte magával a sértett elejtett pénztárcáját, melyben készpénz és személyes iratok voltak.
A karcagi nyomozók négy órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit felkutattak és előállítottak a Karcagi Rendőrkapitányságra. Ty. László Márk gyanúsítottként történő kihallgatásakor elismerte tettét.
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. Dezső tiszapüspöki lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 51 éves férfi 2013. november 2-án 12 óra 30 perc körüli időben Tiszapüspöki külterületén található akácos erdőben fákat darabolt össze, majd elvitelre össze is készítette. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök tetten érték a helyi lakost, elfogták és előállították a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.
A Karcagi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. Péter karcagi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 18 éves fiú 2013. november 2-án 21 óra 30 perc körüli időben Karcag belterületén az úttest melletti sövény mögé helyezett forgalomterelő lécet rugdosni kezdte és széttörte.
A rendőrök még a helyszín közelében elfogták a garázda fiatalt, majd előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.
A Karcagi Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást a 25 éves jánoshidai nő ellen, akit a rendőrök 2013. november 2-án 11 óra 50 perckor Karcag külterületéről, a 4-es számú főút mellől állítottak elő a Karcagi Rendőrkapitányságra. A rendőrök a nőt szabálysértési őrizetbe vették.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.