Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
Az elmúlt napon a megye rendőrei két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. József kenderesi lakos ellen. A 21 éves férfi 2016. február 10-én 17 óra 30 perc körüli időben bejutott egy kenderesi ingatlan udvarára, ahonnan három mázsa tűzifát eltulajdonított. A rendőrök a beszerzett adatok alapján azonosították a jogsértőt, akinek otthonában megtalálták az eltulajdonított fa egy részét. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették a helyi lakost.
A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy alattyáni lakos ellen. A 35 éves férfi 2016. február 10-én 17 órakor Alattyán külterületén, a főút mellől kivágott két akácfát, melyeket megkísérelt eltulajdonítani. A helyi körzeti megbízott azonban tetten érte a jogsértőt, akit előállított a Jászberényi Rendőrkapitányságra. A rendőrök a férfit meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették, a lopáshoz használt fűrészt és a kivágott fákat lefoglalták.