Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.
Az elmúlt napon a megye rendőrei egy férfit és két nőt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, két főt tulajdon elleni, két nőt tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt vettek szabálysértési őrizetbe.
A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított B. Martin mezőberényi lakos ellen. A 21 éves férfi 2016. február 12-én 11 óra 30 perc körüli időben egy szolnoki nagyáruház polcáról levett egy biztonsági dobozban elhelyezett mobiltelefont, a dobozt összetörte, a készüléket a ruhájába rejtette és fizetés nélkül akart távozni az üzletből. A bolt biztonsági személyzete észlelte a lopást és visszatartotta a férfit a rendőrök kiérkezéséig. A járőrök elfogták a mezőberényi lakost és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol megállapították, hogy a fiatalember hasonló módon korábban is követett el lopást ebben az áruházban. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőt, majd bűnügyi őrizetbe vették.