Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.
Az elmúlt napon a megye rendőrei három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt C. Dániel jászfelsőszentgyörgyi lakos ellen. Járőrök ellenőrizték 2016. február 14-én 14 órakor Jászfelsőszentgyörgy belterületén a személygépkocsival közlekedő 23 éves férfit. A rendőrök megállapították, hogy a gépkocsira egy másik jármű rendszáma volt felszerelve, ezért a sofőrt előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 23 éves férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Roland kisújszállási lakos és fiatalkorú társa ellen. A 21 éves férfi és 15 éves barátja 2016. február 14-én 1 óra és 5 óra közötti időben Kisújszállás egyik utcájáról eltulajdonítottak egy személygépkocsit. A járművet a tulajdonosa nyitva hagyta és az indítókulcsot is benne hagyta. A rendőrök a beszerzett adatok alapján azonosították a jogsértőket, akiket elszámoltattak. A páros elmondta, hogy nem akarták ellopni a járművet, csak kocsikáztak vele. A nyomozók a fiúk vallomása alapján Szajol külterületén, a Tisza gáton megtalálták a keresett személygépkocsit, melyet tulajdonosának visszaadtak.