Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
Az elmúlt napon a megye rendőrei négy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Zs. Ferenc tiszaföldvári lakos és fiatalkorú társa ellen. A 21 éves férfi és a 16 éves fiú 2016. február 21-én 18 óra körüli időben Martfűn bejutottak egy társasházba, ahol a nyitott pincében egy kerékpárról eltulajdonították a sebességmérő órát és a LED lámpát. A rendőrök a beszerzett adatok alapján nem sokkal később a vasútállomáson ellenőrizték a párost, akiknél megtalálták az ellopott tárgyakat. A rendőrök előállították a jogsértőket a rendőrségre, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság eljárást indított orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. József és D. Miklós tiszafüredi, illetve G. Mihály tiszaburai lakosok ellen. A három férfi 2016. február 21-én 23 óra 30 perc és 2016. február 22-én 0 óra 45 perc közötti időben Kisköre külterületén, a Tisza folyón csónakból gereblyéző módszerrel süllőket fogtak. A vízirendőrök a halőrökkel láttak el közös szolgálatot, amikor tetten érték a tiltott módszerrel horgászó csapatot. A rendőrök a férfiakat elfogták és előállították a Kiskörei Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket, a halakat, illetve a csónakot lefoglalták.
Két család tagjai kerültek szóváltásba 2016. február 21-én 17 óra 30 perc körüli időben Jászladány egyik utcáján. A vitát követően a két nő és a négy férfi kölcsönösen bántalmazták egymást. A verekedésnek a közelben tartózkodó nyomozók vetettek véget, amelynek során az egyik férfi meglökte az intézkedő rendőrt. A rendőrök a helyszínről egy nőt és egy férfit állítottak elő garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrségre, a mentőszolgálat munkatársai pedig öt főt vittek kórházba, akik az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebb sérüléseket szenvedtek. A Jászberényi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a jászladányi lakosok ellen.