Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.
Az elmúlt napon a megye rendőrei három férfit és egy nőt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. László szolnoki lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 32 éves férfi 2016. február 29-én 22 óra 30 perc körüli időben Szolnokon, egy parkolóban késsel kiszúrta egy mikrobusz két kerekét. Szolnoki rendőrök a bejelentést követő egy órán belül azonosították és lakásán elfogták a jogsértőt. A járőrök a rongálót előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, tőle a kést lefoglalták. A nyomozók a szolnoki férfit gyanúsítottként kihallgatták.
A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy fiatalkorú kunmadarasi lakos ellen. A 16 éves fiú 2016. március 1-jén 16 óra 45 perc körüli időben Kunmadaras egyik utcáján egy gyalogosan közlekedő idős nő kosarából kiemelte pénztárcáját, amellyel elfutott. A fiatal menekülés közben kivette a pénztárcából a benne lévő készpénzt, majd a tárcát egy ház udvarára bedobta. A rendőrök egy közeli térfigyelő kamera felvételeinek segítségével azonosították a támadót, majd otthonából előállították a Kunmadarasi Rendőrőrsre. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a fiatalkorút, aki vallomásában azt mondta, hogy a lopott pénzt már elköltötte. A rendőrök az iratokat tartalmazó pénztárcát lefoglalták és a sértett részére visszaadták.