Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
A megye rendőrei tíz férfit és két nőt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
Egy helyi férfi 2016. április 8-án tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon, hogy valamikor az elmúlt egy hónapban zagyvarékasi házából ismeretlen tettes ellopott négy horgászbotot. A járőrök a bejelentést követően adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként rövid időn belül azonosították, felkutatták és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves férfit, akit előállítottak az Újszászi Rendőrőrsre. A nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a jogsértőt gyanúsítottként hallgatták ki.
Egy jászladányi édesanya tett bejelentés a 112-es segélyhívó telefonszámon, hogy 2016. április 8-án 12 óra 40 perc körüli időben a település utcáján 14 éves fiát előzetes szóváltást követően egy fiú ököllel megütötte, majd megrugdosta. A járőrök a helyszín közelében igazoltattak egy 17 éves helyi lakost, akire elismerte a bántalmazást. A rendőrök a jogsértőt a Jászladányi Rendőrőrsre előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
A Karcagi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vett egy tiszaburai lakost. A 17 éves fiú 2016. április 8-án 10 óra körüli időben egy tiszaburai üzlet elől eltulajdonított egy lezáratlan kerékpárt. A sértett férjével az elkövető keresésére indult és a helyszín közelében megtalálták biciklivel közlekedő fiút, akit a járőrök kiérkezéséig visszatartottak. A rendőrök a jogsértőt a Karcagi Rendőrkapitányságra előállították.