Hírek Nógrád megyéből

2015. 06. 28., v - 09:20
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság Salgótarjánban; súlyos testi sértés Pásztón.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőreitől kért segítséget 2015. június 27-én 2 óra 40 perckor egy fiatal férfi, aki elmondta, hogy azt megelőzően két ismerőse Salgótarján belterületén, az utcán bántalmazta, ököllel arcán megütötte őt. A rendőrök a helyszínen beszerzett adatok alapján a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 18 és 19 éves helyi lakost elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki.   

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást M. Csaba 23 éves mátraverebélyi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2015. június 28-án 2 óra körüli időben Pásztó belterületén, az utcán – egy korábbi konfliktus miatt – bántalmazta volt barátnőjét. A rendőrök a bejelentést követően M. Csabát elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak