Hírek Nógrád megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. december 20-án 6 óra 13 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Balassagyarmaton a Hunyadi úton egy férfit megvertek. A végrehajtott adatgyűjtés eredményeképp a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható Sz. Gábor 28 éves helyi lakos - előzetes szóváltást követően - több alkalommal, ököllel az arcán megütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében megsérült.
Sz. Gábort a rendőrök elfogták a rendőrkapitányság épületébe előállították és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást S. Tibor 52 éves kazári lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2015. május 20-án 21 óra körüli időben az egyik kazári italozó teraszán - előzetes szóváltást követően - megfogta a 15 éves sértett tarkóját, majd egy alkalommal, ököllel az arcán megütötte. A fiú a bántalmazás következtében megsérült.
S. Tibort a rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.