Hírek Pest megyéből

2022. 07. 03., v - 07:00
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 27 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül három súlyos, három könnyű sérüléssel, további 21 anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt hat szabálysértési feljelentést tettek, illetve két járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, aki pozitív eredményű szondát fújt.

A Pest megyei rendőrök 11 embert elfogtak, hármat az ellenük érvényben lévő elfogatóparancs alapján, nyolcat tetten értek. Tíz embert előállítottak, ötöt bűncselekmény elkövetése miatt. Biztonsági intézkedés három alkalommal történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.