Hírek Pest megyéből

2022. 10. 01., szo - 07:55
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 44 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül négy súlyos, 7 könnyű sérüléssel, további 33 anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt négy szabálysértési feljelentést tettek. Egy ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet, illetve 12 járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, aki pozitív eredményű szondát fújt.

A Pest megyei rendőrök 15 embert elfogtak, hármat az ellenük érvényben lévő elfogatóparancs alapján, kilencet tetten értek. Tizenhárom embert előállítottak, nyolcat bűncselekmény elkövetése miatt. Biztonsági intézkedés 9 alkalommal történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.