Hírek Pest megyéből

2022. 11. 26., szo - 09:53
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 24 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül egy súlyos, öt könnyű sérüléssel, további 18 anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt négy szabálysértési feljelentést tettek.

Egy ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet, illetve nyolc sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik pozitív eredményű szondát fújtak.

A Pest megyei rendőrök nyolc embert elfogtak, hatot az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján, kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 13 embert előállítottak, tizenegyet bűncselekmény elkövetése miatt. Biztonsági intézkedés nyolc alkalommal történt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.