Hírek Somogy megyéből

2014. 05. 27., k - 09:08
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kaposváron lopás miatt szabálysértési eljárást, Marcaliban pedig ittas járművezetés miatt büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrég.

Kaposváron, egy áruházban 2014. május 26-án 13 óra körüli időben a biztonsági őr tetten ért egy nagybajomi fiatalembert, aki műszaki cikket tulajdonított el. A fülhallgatót a kosarába tette, majd arra pékárukat pakolt. Az önkiszolgáló kasszánál az élelmiszereket kifizette, azonban a fülhallgatót nem. A pénztártól való távozás után a biztonsági őr vásárlói ellenőrzésre szólította fel. A 20 éves férfi csomagjának átvizsgálása során előkerült az eltulajdonított árucikk. A helyszínre érkező egyenruhások B. Márkot elfogták, a Kaposvári Rendőrkaptányságra előállították, és – szabadlábon hagyása mellett – ellene tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást indítottak.

 

A rendőrök 2014. május 26-án 10 óra 3 perckor Kéthely belterületén egy személygépjármű vezetőjét ellenőrizték. A 39 éves sofőr vezetői engedélyét, személyi igazolványát nem tartotta magánál, valamint a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. N. A. kéthelyi lakost a balatonkeresztúri egyenruhások további mintavétel céljából a Marcali Rendőrkapitányságra előállították, ahol – szabadlábon hagyása mellett – ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.


Kapcsolódó oldalak