Hírek Somogy megyéből
Balesetek, körözött személy elfogása, vízi mentések Somogy megyében.
A Kadarkúti rendőrök segítségét kérték 2013. július 27-én egy anyagi károk közlekedési baleset helyszínére. Az elsődleges információk szerint egy kadarkúti lakos közlekedett Hencse irányából Lad irányába, amikor vele ellentétes irányból érkezett egy tehergépjármű, platóján körbálával. A bála a platóról a szemből érkező járműre esett, melynek következtében a kocsi jobb első oldala megsérült. Az egyenruhások a helyszínen megállapították, hogy a bála nem volt megfelelően rögzítve, ezért a tehergépjármű vezetőjével szemben helyszínbírság kiszabására került sor.
A lábodi rendőröket hívták 2013. július 27-én Nagykorpádra, szintén egy anyagi káros balesthez. Az elsődleges információk szerint 2013. július 27-én a kora esti órákban egy személygépjáművel hátramenetet végzett vezetője Nagykorpádon a Petőfi Sándor utcában. A sofőr egy autóbehajtó hídra akart tolatni, de a híd melletti telefonoszlopnak ütközött, mely kettétört és kidőlt. A jármű vezetője adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről, azonban a rendőrök által végzett adatgyűjtés során eljutottak a szabási járművezetőhöz. A rendőröknek a férfi a baleset okozásáért és a helyszín elhagyása miatt a felelősségét elismerte, vele szemben helyszíni bírság kiszabására került sor.
A siófoki rendőrök 2013. július 27-én a reggeli órákban Siófokon az Orgona utcában ellenőriztek egy férfit, mely során kiderült, hogy ellene elfogató parancsot adott ki a Gödöllői Járásbíróság. A 44 éves férfit elfogták és előállították a siófoki Rendőrkapitányságra a további intézkedések végrehajtása céljából.
A balatonföldvári vízirendőrök 2013. július 27-én ellenőriztek egy - a Csopak előtti vízterületen - vitorlás kishajóval közlekedő személyt. A vízirendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a vitorlás hajólevéllel nem rendelkezett, ezért szabálysértési feljelentést tettek a férfi ellen.
A balatoni segélyhívó telefonszámra ékezett bejelentés 2013. július 27-én a délutáni órákban, hogy egy 29 éves fiatalembert körülbelül 2,5 órája nem látták a barátai, aki egy gumimatraccal a balatonboglári Platán strandon ment be a vízbe. A Fonyódi Vízirendészet Rendőrőrsének szolgálatban lévő járőrei kisgéphajóval azonnal a férfi felkutatására indultak. Az eltűnt férfit rövid időn belül megtalálták, aki elaludt a gumimatracán. Kimentették, átemelték a szolgálati hajóra, majd a balatonboglári kikötőben biztonságba helyezték.