Hírek Somogy megyéből
Nem a bolti tolvajok napja volt a tegnapi Kaposváron.
A kaposvári egyenruhások 2014. november 29-én elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra egy 20 éves helyi lakost bolti lopás miatt. A rendelkezésre álló információk alapján a férfi az egyik áruház üzletéből – az áruvédelmi eszköz eltávolításával – megkísérelt ellopni egy kabátot és egy nadrágot. A bolt biztonsági szolgálata tetten érte. B. Krisztián Csabát a nyomozók – szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
Szintén bolti lopás miatt állítottak elő egy 23 éves látrányi lakost a kaposvári egyenruhások. A rendelkezésre álló adatok alapján J. Adrienn 2014. november 29-én 17 óra 54 perc körüli időben az egyik helyi áruházban több különböző terméket – szintén az áruvédelmi eszköz eltávolításával - a táskájába rejtett és fizetés nélkül próbált meg távozni. Tettét a biztonsági szolgálat észlelte, akik értesítették a rendőrséget. J. Adriennt a nyomozók - szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, ellen szintén lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.