Hírek Somogy megyéből

2015. 01. 10., szo - 08:39
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményeiből.

A Fonyódi Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás tartama alatt szabálysértés, valamint közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 63 éves soproni lakos ellen. A rendőrök 2015. január 9-én délben Öreglak külterületén igazoltattak egy járművezetőt. Kiderült, hogy a férfinak ugyan van jogosítványa, de a nyilvántartás adataiból megállapították, hogy a sofőrt a Győri Törvényszék korábban eltiltotta a járművezetéstől, és elrendelte vezetői engedélyének bevonását. T. László ennek ellenére a jogosítványát nem adta le a hatóságnál, bejelentette annak eltűnését és új okmányt igényelt. Az egyenruhások a férfit elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, majd - szabálysértési őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

A járőrök 2015. január 9-én 20 óra 20 perckor Drávagárdony belterületén ellenőriztek egy 28 éves pécsi lakost és megállapították, hogy ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pápai Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök H. Lászlót elfogták, a Barcsi Rendőrkapitányságra előállították, majd bűnügyi őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak