Hírek Somogy megyéből

2015. 04. 25., szo - 08:29
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményeiből.

A böhönyei egyenruhások 2015. április 24-én elfogtak és előállítottak a rendőrőrsre egy kelevízi lakost. A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú fiú 2015. március 19-én 9 óra és 17 óra közötti időben egy mesztegnyői intézmény épületébe bement, és az ott dolgozóknak fenntartott hűtőszekrényből joghurtot és tejfölt tulajdonított el. A rendőrök a 16 éves fiút két rendbeli, lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiú elmondta, hogy testvéréért ment az intézménybe, de úgy gondolta, hogy körülnéz az épületben. Ekkor talált rá a tejtermékekre, melyeket kabátjának zsebébe rakott, majd kerékpárjával távozott a helyszínről. A tizenéves az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak